Siofoki napilap 2010

Egészségre nevelés az óvodában

2010.05.11.

Szemléletváltásra van szükség az óvodai testnevelésben- ez volt az üzenete Csányi Tamás siófoki előadásának.


Az ELTE Tanító- és Óvóképző Kar Testnevelési Tanszéke tanársegédjének előadását a SIOK óvodapedagógusainak többsége hallgatta figyelemmel a városházán, hiszen ma már nem kérdés, hogy a  készségek és képességek erősítése mellett egyre nagyobb hangsúlyt érdemel az óvodai testnevelés. 

A szakember külföldi tapasztalatait is megosztotta a hallgatósággal.  A nemzetközi kutatások eredményeit az itthon alkalmazott módszertannal összevetve igazolódni látszik, hogy Magyarország a nemzetközi gyakorlatot több tekintetben is megelőzi - hangzott el az előadáson.  

Tavaly novemberben változott az óvodákat érintő alapprogram, a legnagyobb módszertani változás a város óvodáiban a mozgás témakörét érintette.  Az új program ugyanis tovább erősíti a mozgás, ezen belül a játék szerepét. 

A szakemberek mellett a szülők többsége is tisztában van azzal, hogy az egészséges életmódra nevelés, az egészséges életvitel igényének alakítása  az óvodás életkorban kiemelkedő jelentőségű. 


siofok.hu
Comments